Örvendezve – vigadozva elbúcsúztattuk a telet.

Örvendezve – vigadozva elbúcsúztattuk a telet.

Mihály atya megszentelte a vizet, csoportszobákat és a gyerekeket – dolgozókat egyaránt. Fülöp atya Duna szentelésén a nagyokkal képviseltük óvodánkat.

Idei telünkön végre igazán élvezhették a gyerekek a hó szépségét.

A családok és az óvoda közössége együtt ünnepelte az Úr születését.

November 11-én Szent Mártonra emlékeztünk. A történet felelevenítése után libazsíros – lilahagymás kenyeret és süteményeket lakmároztunk az óvoda aulájában. Jóhangulatú lámpás felvonulásunk közben énekekkel hirdettük Szent Márton tetteit.


Nem lehet elég korán kezdeni a hangszerek ismeretét, a ritmus és az ének örömének megélését. Vendégünk egy igazi DOB előadóművész volt.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékére óvodásaink is készültek: nemzeti színű zászlókkal és alkotásokkal tisztelegtek a hősök előtt. Az elkészült munkákat a kis udvaron helyezték el, ezzel is kifejezve szeretetüket és tiszteletüket hazánk iránt.

Óvodánk kiemelt célja ebben a nevelési évben az olvasóvá nevelés. Ennek jegyében október 8-án a nagycsoportosok ellátogattak a Sárkányos könyvtárba, ahol vidám és tartalmas Tánc-lánc foglalkozáson vettek részt. A gyerekek játékos formában ismerkedhettek a könyvtárral és az olvasás örömével.
Emellett októbertől elindult egy új kezdeményezésünk, a Lélekpolc, amely az óvoda folyosóján kapott helyet. A mini könyvtár célja, hogy a szülők és pedagógusok közösségét erősítse, lelki feltöltődést és értékes olvasmányokat kínáljon, valamint ösztönözze a közös, meghitt olvasás élményét. Bízunk benne, hogy mind a gyermekek, mind a családok számára sok örömöt és inspirációt hoz ez az olvasásra hívó kezdeményezés.

Október 2-án, az Állatok Világnapjához közeledve óvodánk két csoportja ellátogatott a Fővárosi Állat- és Növénykertbe. A gyerekek nagy örömmel fedezték fel az állatvilág sokszínűségét, megfigyelték kedvenc állataikat. A közös élmények és a rengeteg látnivaló felejthetetlen napot varázsoltak mindannyiunk számára.

Hozzászóláshoz be kell jelentkezni!