Szeretettel mutatjuk be nevelőinket, akik felelősségteljesen, megbízhatóan, odaadóan végzik munkájukat és gondozzák a ránk bízott gyermekeket.
Tagóvodánkban 1 fő pedagógus II. és 3 fő pedagógus I. besorolású pedagógus dolgozik.
Intézményvezető

Bágyi Eszter óvodapedagógus, tanító
2024.09.01-től vállaltam el az igazgatói megbízatást, mely új kihívást, sok feladatot hozott munkámban.
Az óvodapedagógusi pályán 1998 óta vagyok. Szekszárdon végeztem, 2004-ben tanítói diplomát is szereztem. Szakmai életutam nagy részét a Ciszterci Szent Margit Óvodában töltöttem Pécsett. 21 évig dolgoztam ebben a katolikus óvodában, ebből 9 évet csak iskolaelőkészítő csoportban. 2019-ben Budapestre költöztem férjemmel, nagylányommal. 5 évig a Don Bosco oviban foglalkoztam gyermekekkel. Fontosnak tartom a gyermeki személyiség tiszteletben tartását, ugyanakkor a nevelés bipoláris folyamatában a kölcsönösség, önazonosság, szerepvállalás, nyílt és őszinte kommunikáció híveként vagyok jelen. Montessori pedagógusként fontos számomra a csend, csendkör gyakorlása.
Az Úrban leld örömed, s Ő betölti szíved vágyait…” Zsoltárok 37,4
–
Óvodatitkár

Szabó Imréné Zsuzsa
bemutatkozás…
–
Füstifecske csoport óvodapedagógusa

Gál Anna Anita óvodapedagógus
21 éves vagyok. Tanulmányaimat az Apor Vilmos Katolikus Főiskola óvodapedagógus szakán végeztem. Jelenlegi munkahelyem az első szakmai állomás az életemben, amelyet nagy örömmel és elhivatottsággal kezdtem meg.
Mélyen hívő emberként fontosnak tartom a keresztény értékrend közvetítését a mindennapokban. Szabadidőmben több helyen is önkéntes szolgálatot végeztem, amelyek során sok tapasztalatot szereztem a gyermekekkel való foglalkozás terén.
Pedagógiai munkám során kiemelten fontosnak tartom a szeretetteljes, biztonságos légkör megteremtését, ahol a gyermekek türelemmel, elfogadással és odafigyeléssel fejlődhetnek.
„Mindenre van erőm abban, aki megerősít engem.” (Filippi 4,13)

Németh Anikó óvodapedagógus
28 éve foglalkozom gyerekekkel. Célom, hogy a rám bízott gyerekeket egyéni adottságaikhoz, képességeikhez mérten fejlesszem. Arra törekszem, hogy mindenre nyitott, kedves, vidám, érdeklődő, talpraesett, önálló és boldog gyerekeket neveljek.
Fontosnak tartom a játékot és a mindennapos mozgást, sportot. Én magam is napi szinten
sportolok, a gyerekeknek is fontos lételeme a mozgás, ezen keresztül fejleszthetőek a
leghatékonyabban. Hiszem, hogy „…a mozgás adja a természetes energiát, amely egyaránt
gyógyítja a testet és a lelket – az izmok játékánál semmi sem segíti jobban a szellemi
fejlődést.” A másik nagyon fontos tényező hogy biztosítani tudjam a gyerekekmindennapjaiban a
nyugodt, szeretetteljes, odaadó, bizalomra épülő légkört.
„A gyermek olyan mint egy pillangó a szélben. Néhány magasabbra tud repülni mint mások, de mindegyik a legjobb tudása szerint repül.
Miért is hasonlítanánk össze őket?
Mindegyik más, mindegyik különleges, mindegyik gyönyörű.”
–
Sárgarigó csoport óvodapedagógusai

Bohánné Léman Hajnalka óvodapedagógus
2001-ben szereztem az óvodapedagógusi diplomámat az ELTE-TÓFK szakon. Ezt követően három óvodában dolgoztam. Ekkor lehetőségem nyílt arra is, hogy egy olyan óvodába dolgozhassak, ahol a mottó, megegyezik az én hitvallásommal is: „Minden gyermek egy kincs, Isten ajándéka.”
Óvodapedagógusi pályám alatt itt éreztem először otthon magam. Óvodapedagógusi munkám közben több továbbképzésen is részt vehettem, amik gyarapították tudásomat és sokat segítettek a mindennapi munkámban. Gyermekszeretetem, példaadásom, keresztény hitem és tudásom, legjavával, valamint ismeretanyagom bővítésével szeretném a rám bízott gyermekeket nevelni a „nekik megfelelő módon”. Célom, hogy boldog, kiegyensúlyozott,
keresztény értékrendet képviselő, iskolaérett, gyermekek kerüljenek ki a csoportomból.
A gyermekek olyanok, mint a virágok. Ha szeretetet kapnak kibontakozhatnak, és szépségben pompáznak.”

Kuti Fruzsina Ilona óvodapedagógus
Gyermekkorom óta szeretek a gyerekek közelében lenni. Imádom az őszinteségüket, a világra való rácsodálkozásukat. Számomra az óvodapedagógusi hivatás nem csupán munka, hanem elhivatottság. Célom, hogy a hozzám érkező gyermekek egy biztonságos, szeretetteljes és
elfogadó környezetben tölthessék mindennapjaikat, ahol bátran felfedezhetik a világot.
Különösen fontosnak tartom a játékos tanulást, a mese és a zene erejét. Hiszem, hogy a
sikeres óvodai nevelés kulcsa a szülőkkel való szoros, bizalmon alapuló együttműködés.
„Az élet első évei a legfontosabbak, mert ekkor alakulnak ki az ember alapjai.” (Maria Montessori)
–

Jaros Sára óvodapedagógus (CSED-en)
Sári néni vagyok. 6 éve dolgozom már ovis gyermekekkel, eleinte pedagógiai asszisztensként, de mostanra már óvodapedagógus és mozgásfejlesztő szakemberként. Játékos mozgásfejlesztő torna órákat tartok a gyermekeknek rendszeresen, fontosnak tartom, hogy a mozgás szeretetét hamar kialakítsuk bennük. Az első kapunyitástól itt dolgozom a Szent Miklós oviban, már negyedik éve.
Ne hasonuljatok a világhoz, hanem gondolkodástokban megújulva alakuljatok át, hogy felismerjétek, mi az Isten akarata, mi a helyes, mi a kedves előtte és mi a tökéletes.” Róma 12,2
Kékcinke csoport óvodapedagógusai

Kótyuk Gabriella óvodapedagógus
20 éve dolgozom óvodapedagógusként, számomra az óvónői hivatás nem csupán szakma, hanem szívvel-lélekkel végzett szolgálat, amelynek középpontjában a gyermekek feltétel nélküli szeretete és elfogadása áll. Hiszem, hogy minden hozzám érkező kisgyermek egyedi ajándék Istentől, akit türelemmel, odafigyeléssel és személyre szabott fejlesztéssel kell kísérnem az önállóvá válás útján. Szívügyem a teremtett világ megismerése és védelme, óvni és szeretni Isten alkotását, illetve néphagyományaink, valamint magyar népi játékok mondókák és a jeles napokhoz tartozó szokások megismertetése.
„Indítsd el a gyermeket a neki megfelelő úton, és még ha megöregszik sem tér el attól.” (Példabeszédek 22,6)

Kissné Hajósi Anikó óvodapedagógus
Óvónői pályámat 1987-ben kezdtem. A rendszerváltást követően óvodánk is igyekezett megkeresni azt az utat, mely legjobban alkalmazkodott a helyi sajátosságokhoz és a szülők, illetve gyerekek igényeihez. Vezetőm látta elhivatottságomat hitem és munkám iránt, így elkezdhettem csoportomban a valláserkölcsön alapuló óvodai nevelést. Ez teljes mértékben illeszkedett a falu vallásos jellegéhez. Az óvodában törekedtem a szeretetteljes értékrend közvetítésére, az érzelmi biztonság megteremtésére. A hit eszközeivel egymás elfogadására, tiszteletére a kölcsönös segítségadásra, udvariasságra neveltem a gyerekeket. Ekkor már a Nyíregyházi Hittudományi Főiskola hallgatója voltam, ahol hitoktatói végzettséget szereztem. Munkám során sok időt fordítottam szakmai fejlődésemre. Mentoráltam a szakközépiskolás tanulókat, továbbképzésekre jártam, bemutató foglalkozásokat tartottam. Időközben szociálpedagógusi képesítést is szereztem a Hajdúböszörményi Pedagógiai Főiskolán, ahol az óvodapedagógusi és a szakvizsgázott pedagógus, közoktatási vezető diplomát is szereztem.
2010. szeptemberétől Kocsis Fülöp püspök atya megbízott a Hodászi Angyalok Kertje Görögkatolikus Óvoda vezetésével. Itt a cigánytelepen épült új óvodában minden egyszerre volt jelen, amit eddig tanultam, alkalmaztam, gyakoroltam: óvoda, hit, számkivetettség, Isten érezhető jelenléte a csillogó éjfekete szemekben. Itt minden eddigi tudásomra, kompetenciámra szükség volt, hogy együtt tudjunk „lélegezni”, mi magyar óvó nénik az itt élő cigánysággal. Mivel az óvoda előző évben kezdte el működését, még sok feladatom volt, amit pótolni, beindítani, kialakítani kellett. 2020. életem, hivatásom egyik mérföldköve volt. Eszköze voltam egy római katolikus óvoda elindításának, amit egy görögkatolikus bölcsőde beindítása követett. Az sem véletlen, hogy most itt vagyok. Hivatásom alapja a megélt hitem.
„…hirdesd az evangéliumot, állj vele elő, akár alkalmas,akár alkalmatlan.
Érvelj, ints, buzdíts nagy türelemmel és hozzáértéssel.” (2Tim 4,2)
–

Jaros Sára óvodapedagógus (CSED-en)
Sári néni vagyok. 6 éve dolgozom már ovis gyermekekkel, eleinte pedagógiai asszisztensként, de mostanra már óvodapedagógus és mozgásfejlesztő szakemberként. Játékos mozgásfejlesztő torna órákat tartok a gyermekeknek rendszeresen, fontosnak tartom, hogy a mozgás szeretetét hamar kialakítsuk bennük. Az első kapunyitástól itt dolgozom a Szent Miklós oviban, már negyedik éve.
Ne hasonuljatok a világhoz, hanem gondolkodástokban megújulva alakuljatok át, hogy felismerjétek, mi az Isten akarata, mi a helyes, mi a kedves előtte és mi a tökéletes.” Róma 12,2
–
Pedagógiai asszisztensek

Dobsovicsné Kabács Tímea pedagógiai asszisztens
Fóton élek a családommal. 2023 márciusa óta dolgozom a Szent Miklós óvodában, mint pedagógiai asszisztens. A gyermekek iránti szeretetem és elhivatottságom motivál abban, hogy támogassam a fejlődésüket. Örömmel figyelem, ahogy egyre jobban megismerik a világot, és őszinte gyermeki érdeklődéssel, és nyitottsággal fordulnak a világ felé. A gyermekek nevelésében való segédkezés mellet, szívesen veszek részt a szervezési munkákban és dekoráció készítésben is. Az önképzést nagyon fontosnak tartom, több szakképesítéssel is rendelkezem. Jelenleg is tanulok, a Gál Ferenc Egyetem Óvodapedagógus szakára járok. Hálás vagyok, hogy az ott tanultak mellett mindezt a tudást gyakorlatban is elsajátíthatom kollégáimtól.
Mert nem az a fontos, amit lát az ember. Az ember azt nézi, ami a szeme előtt van, de az Úr azt nézi, ami a szívben van.” 1 Sámuel 16,7
–
Logopédus

Selmeczi Erika gyógypedagógus, logopédus
Első diplomám a Budapesti Tanítóképző Főiskola, óvodapedagógus szakán végeztem, és a VIII. kerületben óvónőként kezdtem dolgozni. Majd egy kis kitérővel a Debreceni Egyetem közgazdász diplomájával bővítettem a tudásamon, s több éven keresztül sales és marketing területen tevékenykedtem. Bár sokat köszönhetetek annak, hogy más téren is kipróbálhattam magam, de mindig tudtam, hogy eljön majd az életemnek azon időszaka, amikor végre megvalósíthatom a régi álmom, hogy gyógypedagógus lehessek. Az álmom valóság lett, mert az Eszterházy Károly Katolikus Egyetemen, gyógypedagógusként, logopédia-pszichopedagógia szakán végeztem, de azóta is, folyamatosan képzem magam, s tudásszomjam nem apadt, mert 2025-ben az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar mesterszakon folytatom tanulmányaim. Nagyon szerencsésnek érzem magam, mert egy olyan hivatás tölti ki a mindennapjaim, melyre rég vártam, s most végre valóban azt tehetem, amit a legjobban szeretek, s közben csillogó gyermekszemekkel találkozom. Margaret Martle szavait sokan, sok helyen idézték már, de talán ennél pontosabb és kifejezőbb megfogalmazása nemigen született az elfogadásnak, ez az idézet foglalja össze legszebben és legtalálóbban mindazt, amit a gyógypedagógia jelent számomra.
Isten minden kis tücskének akad hely a kórusban. Némelyik hangja mély, a másiké magas. Megint másik hangosan ciripel a telefondróton; s aki csak tapsolni tud, olyan is akad.” Margaret Martle
Alkalmazottak köre:
- A pedagógusok munkáját 2 fő dajka segíti.
- 1 fő konyhai dolgozónk 8 órában látja el konyhai feladatait.
Hozzászóláshoz be kell jelentkezni!